Háromnegyed nyolc körül kinéztem az ablakon, láttam, hogy közelít az a kb. záportömb, amelyet szupercellaként azonosítottunk útközben, ahogy átvitorlázott a Dunántúlon. A lemenõ nap fénye szép volt, ezért gondoltam, kimegyek a szokott helyemre, legfeljebb csak "sima" felhõket fotózok ebben a szép fényben.

Amikor aztán eltûntek a házak a képbõl, láttam, hogy egyéb érdekességekkel is szolgál a rendszer.

Mini-szupercella, LP-szupercella, de mégiscsak SC, szóval elég jól néz ki: Link
Még falfelhõnek se nevezhetõ fractusok a feláramlási alap és a leáramlás határán: Link
Közeledett felém, de láttam, hogy most nem pont felettem fog átmenni. Közben elég sok szép lecsapót produkált, az egyiknél azt hittem, hogy sikerült pont akkor exponálni (véletlenül), sajnos nem: Link
Egész kicsi cella, alig északabbra a csapadéktól már szinte derült volt az ég: Link
De délebbre is. Link
Ez a kép majdnem ugyanaz, mint az elõzõ, de kicsit elmozdult a cella, látható így, hogy milyen irányba haladt: Link
Megint leginkább a döglõdést volt szerencsém látni, mint két éve ugyanitt. De azért mégis más a narancsos fény miatt: Link
Link
Egyre inkább kezdte eltakarni a csapadéksáv a feláramlást, egyre közelebb voltak a lecsapók, és már a fejem felett is morajlottak a CC villámok: Link
Úgyhogy visszaszálltam az autóba, és hazahajtottam: Link Útközben tapasztaltam, hogy valahol a közelben, a képen látható távvezeték egyik oszlopába csapott a villám pillanatnyi áramszünetet okozva itthon közben.

Nem volt valami hatalmas zivatar, de kellemes élmény volt a látvány miatt.