Na ja, lehet, hogy ott már nem nagyon voltak villámok, de azért én zivatar idején általában "vérmesnek" gondolnám az erdõben való tartózkodást. Tegnap napközben olvasgattam Chuck Doswell gondalatait a "medveketrecrõl", és eszembe is jutott este, amikor fotóztam a cellát - egyszerûen megdöbbentõ, hogy se Magyarországon (ahol még csak most kezd elterjedni talán ez a viharvadászosdi), de még állítólag az USA-ban sem ért eddig halálos villámcsapás aktív viharvadászt.

A legtöbb esetben a házunktól kb. 2 km-re található helyre megyek ki, ha jön valami zivatar, mert innét DK-t, D-t leszámítva mindenfelé elég jó kilátás van (de ha nagyon muszáj, az említett irányokba is lehet fotózni), de pont ezért még egy fa sincs a közelben, csak valami kis vízügyi mûtárgy: tökéletes célpont lennék a villámcsapás szempontjából. Eddig még mindannyiszor sértetlenül jöttem ki a medve ketrecébõl, de félek nagyon, hogy egyszer elhagy a szerencsém. Vigasztaló, hogy vélhetõen nem fogom már észrevenni. nevet

Hozzáteszem, az is kérdéses, hogy miért mekkora kockázatot érdemes vállalni. Persze, akkor van az ember legnagyobb biztonságban, ha otthon a fejére húzza a takarót, de pl. a tegnapi szupercellácska ért ekkora kockázatot, hogy közben elég szépen szórta a lecsapókat? Az egyértelmû, hogy a világ legjobb fotójáért sem éri meg konkrétan megcsapatni magunkat a villámmal, hanem arra, hogy a kockázatot vállalni megérte-e, megéri-e.