Röviden.
Tartós, nagy magasságban történt edzésekkel a természetes EPO-termelés fokozódik, nő a vvt-k száma, a hematokrit és ez alacsonyabb tengerfeletti szintre lejőve nagyobb oxigénfelvételt eredményez, ami a nagy állóképességet igénylő sportágakban (közép- és hosszútávfutás, kerékpár, úszás, triatlon, sífutás stb.) előnnyel járhat. Szintetikus, rekombináns EPO (rhEPO) lényegesen jobb hatású, de doppinglistás 1992 óta (ugyanakkor bizonyos betegségekben legálisan, gyógyszerként használják).

A vitához: ha valaki sétálgat 2500 m-en, akkor jó eséllyel különösebb nehézséget nem érez. Ellenben az itt lévő alacsonyabb oxigén-nyomás miatt már csekély fizikai megterhelésnél kimutatható élettani paraméter-változások jelentkeznek: szaporább légzés, emelkedő pulzus és vérnyomás és ebből fakadóan fáradékonyság, csökkenő fizikai teljesítőképesség. Egyéb jelekbe, mint EKG-eltérések, ph-változások, anaerob-küszöb változása, stb. nem mennék bele.

Az persze megint más kérdés, hogy a magassági edzések után egy teljesen más hőmérsékleti körülmények közé érkezve vajon az előnyök kompenzálják-e ezt a hátráltató körülményt? Erről a 86-os osztrák magaslati táborba vonuló Mezey-féle magyar válogatott esetében mi is mesélhetnénk....