Azzal, hogy itt a Börzsöny térségében (is) mennyire – egyébként a hegyvidékre kifejezetten nem jellemző módon - fokozottan fordított léptékű klimatikus viszonyokat produkált ez a több szempontból is érdekes inverziós, fagyos ködpárna az utóbbi időszakban, jelenleg,így ma is, több felé találkozni lehet.
Csak, a korábbi napokkal ellentétben már nem a tereptárgyakon, esetünkben az erdő fáin, vagy a cserjéken, bokrokon, sőt a fűszálakon, nyárról maradt száraz kórokon kell keresni (nagyon nem kellett), hanem a (nem délies kitettségben fekvő ) jelenleg még betonkeményre átfagyott talajon. Erről az érdekesen megtévesztő „álhótakaróról” majd később.
Ennek a kissé átfordult „világnak” talán a legjobb jellemzője - ahogy itt a fórumon is áradtak a végre igazi téli arculatot mutató mesevilágról a remek fényképek -,  az ország számos pontján jelentkező erős zúzmaraképződés volt. Rég láttunk ilyet.  
Helyenként, első blikkre kissé talán meglepő módon, egészen alacsony magasságú térszíneken, magashegységeket idéző, vagy akár azokat „megszégyenítő” léptékben. A Hernád-völgyi fiatal kolléga mese kék eges, zúzmarás képei (és a sajnos összetört, dőlt remélhetőleg nem fiatal akácos ültetvény, vagy kultúrerdő (??)) is látványos példája volt ennek, de Tolnából is emlékszem hasonlóra (már, ha jól).
Nos, a Börzsöny, nagyon tagolt domborzatú, kis területen belül hirtelen változó kitettségű, és már számos mikroklimatikus (és ezzel pl. botanikai) meglepetést okozó, alacsony délkeleti peremhegyvidékének egy kis földrajzi pontja is produkált valami egészen elképesztő látványt, hasonlót, mint amit a Hernád-völgyéből láthattunk.
Miközben,itt a fejünk felett emelkedő, a Börzsöny legnagyobb tömegű és kiterjedésű hegytömbjén (nevezik a Börzsöny Nagy-Szalóki csúcsának is – a Magas-Tátra ismerők előnyben) a Nagy-Incón pl. nyoma sem volt. Pedig az Inóc név, az „inovec” szlávelnevezésből ered, ami „zúzmarásat” jelent. Nem véletlenül kapta….
A lényeg: december30-a délután, kora este itt is ránk borult, bezáródott a fagyos ködpárna, onnantól pedig napokig tette a dolgát. Főleg a zúzmarásodásra érzékeny  mikroklimatikus adottságú helyeken, amelyek sok estben nem esnek egybe a klasszikus helyi fagyzugokkal.  
Azt kell mondjam, az elmúlt 31 év börzsönyi terep- és erdőjárásai során nem nagyon emlékszem ilyen egészen extrém méretű zúzmarásodásra, mint ami majd az alábbi néhány fényképen látszódni fog. Még a Magas-Börzsöny kitett hegygerincein sem.Főleg nem ilyen kis területen, relatíve ilyen alacsonyan, alig 300 méter tszf-i
magasságban.
Egy egymásba nyíló erdei irtásrétek sorának legészaknyugatibb sarkában, egy kis kiemelkedésen álló molyos tölgyes-virágos kőrises (kifejezetten melegkedvelő, szárazságtűrő, már-már szubmediterrán fafajok!) erdőszegély foltban. Mögötte hirtelen mély horhos vágódik be, és cseres-kocsánytalan tölgyes erdő borítja. A mikroklíma alapján ez egy jól benapozott, délkeleti fekvésű, a fő lejtőszöge is abba az irányba dől, igazi melegzug, amit akár a nyugatias, akár a keleties szelek jól átjárnak.
A lenti zúzmarásodás egyik kulcsa is ez utóbbi lehetett, mivel a folyamatosan délkeletről, szabadon,
szinte minden akadály nélkül a réteken keresztül átáramló és emelkedésre kényszerített fagyos köd túlhűlt vízcseppjei szinte másodpercenként fagytak ki a sokat látott rét széli hagyás fák koronájának ágain, bogain, törzsén, kb. mindenén. (Erről mutatott korábban még fejlődő korú állapotot néhány képben Nola, igaz fejlámpafényes változatban – dec31-én.)
A méret a lényeg, így a képek előtt erről csak annyit, hogy átlagosan 12-14 cm hosszúságú zúzmara lerakódást mértem, volt 15-16 cm felett is, a vastagsága 3-4 cm között  váltakozott. Vertikálisan és horizontálisan is több rétegben alkotott jellegzetes, szálkás szerkezetű, többszörösen átjegesedett zúzmara lerakódást. De milyet!
Vagyis a képek nem a Raxon, nem a Hargitán, nem a Liptói-Havasokban készültek, hanem egy kis
peremdombon, a Szokolyai-medence szélén.  Január 2-ánalkonyatra, napnyugtára értem csak ki a terepre és bukkantam rá.Így a fények ennek megfelelőek, illetve a fák folyamatosan fel-le mozgó zúzmarás ágait az egész élénken fújó keleti, délkeleti szélben nem volt könnyű lefotózni, de a lényeg a bemozgások ellenére is látszik, ha nem is élesen helyenként.  
A méretarányokról az időnként feltűnő két rétegű vastag téli kesztyű is árulkodik. Kb. valahol a tundravidéken éreztem magam, főleg, hogy a fedetlen „exponáló ujjam” romokba fagyott egy perc alatt, egy idő után velem együtt.
Akit a kissé hosszas (minden relatív, nekem a két mondatos, öt térképes, öt emot ikonos, kvázi üres kommentek hosszúak), de talán beszédes és remélem érdekes leírás nem érdekel, az nyugodtan ugorja át, a képek önmagukért beszélnek. Ennyit azonban az érdeklődők, úgy gondolom megérdemelnek.
Hogy mindez ma,48 órával később, alkonyatkor hogy nézett ki, az is megér majd egy külön „misét!....Mert
nem tűnt el csak úgy nyomtalan, csak átalakult más, de beszédes csodává…
Szóval bocsa hosszért (már, ha ezért azt kell kérni)….jöjjenek, hát a fotók… jó utazást a Börzsöny e különös, néhány napig tartó "sarkvidékén"…