Ez nem feltétlenül igaz.
Decemberben ebből a temából tarttottam előadást TDK-n, és utánna jártam a témának. 
Ami bizonyos hogy az áramlat a században tovább fog gyengülni. A mértéke, és az esetleges összeomlása erősen kérdéses. 
Kicsit úgy kell elképzelni mint a hétköznapi modellfutásokat (GFS, ECM) csak jóva nagyobb időtávra. Itt is van szórás a tagok között. Pl: azonos CO2 koncentráció mellet, az áramlat két különböző erősségben lehet jelen. (Egy gyengébb, és egy erősebb.) Illetve egy megalkotott scenárión belül három csoportba lehet osztani a futatott modelleket. (Mint mikor pl: az ECM-GEM-ICON hidegverziót add ugyanarra az időpontra, de a GFS meg enyhébbet) 
A többség nem add jelentős változást az áramlat erősségében a század végéig. Aztán egy nagyobb csoport jelentős gyengüléssel számol. Végül a legkevésbbé támogatott verzió a teljes összeomlás.
Azt is fontos megemlíteni, hogy a futásokhoz mesterségesen engedtek az óceánba édes vizet, mivel a modellek nem számoltak a Grönlandi jégolvadásából származó extra édes vízzel. 
Nehéz ezt így elmagyarázni. 
Ha érdekell a téma itt nagyon jól összefoglalják a dolgokat: Link