Azt hiszem itt középen már lezárhatjuk a “remény ciklonjának” áldásos tevékenységét. Köszönjük, hogy megmutattad, hogy létezik még a tél fogalma, köszönöm, hogy a fiamat nevetésre sarkaltad, köszönöm, hogy rámutattál arra, hogy ne csak a nyárban bízhassak, köszönöm, hogy tegnap éjfélkor láthattam egy kutyáját sétáltató nőt, aki fülig érő szájjal birkózott a kutyájával az út közepén, köszönöm, hogy megmutattad a fiatal generációnak, hogy milyen volt a gyerekkorunk télen…