A dolog bizony pedig ennyire egyszerû. Tökéletes aerodinamikai szárny nem létezik, a levegõ miatt nem is lesz sosem. Viszont a jelenséget amirõl itt olyan rég óta megy a polémia az ún. Dew Point okozza. Minden pilóta ismeri. Pára pontnak hívják, ha így egyszerûbb. Sok légi balesetért felelõs ui. A szárnyak végén minden esetben a Kármán-féle örvénysorok jelennek meg, hozzátéve ugye, hogy ezt is egy magyarnak sikerült elsõként korrektül leírnia. A hajtómûvek mögött viszont sosincsen légörvény. A kiárámló, magas hõmérsékletü égéstermék felelõs mindenféle örvény nélkül a kondenzáció kialakulásáért. Odafent a légkörben kb. -50 fok is lehet és ennek megfelelõen a kiáramló forró, elégetett üzemanyag maradéka azonnal párát képezve áramlik ki és csapodik le a hajtómûbõl.

A repülõgép szárnyai mentén nem képzõdhet semmi akadály! Ha a pióta mondjuk balfasz és menet közben kinyitja a féklapokat, a gép szárnyai annál a sebességnél gyakorlatilag azonnal leszakadnak. Viszont!

A repülõ folyamatosan változó sûrûségû légtömegben mozog. Más páratartalmú, más-más hõmérsékletû stb. légtömegen hasít keresztül. Minden pilóta tudja, ismeri a felszállás V1, V2, V3 fokozatait. Ezt most nem vesézném tovább, viszont amikor a gép szárnyai pl. elkezdenek jegesedni. Na az a gáz! Bentrõl a pilóta, a fülkébõl nem láthatja a szárnyakra lerakódó párát. Nem látja a jegesedést! Fagyást követõen a szárny aerodinamikailag innentõl kezdve egészen megváltozik. Természetesen minden pilóta figyelemmel kíséri a Dew Pointot. Akkor jó, ha a pára levállik a szárnyról. Ez maga az ún. Dew Point. A leválló pára pedig akár brutálisan látható módon válhat le a szárnyakról, akár leszállás, akár, felszállás, vagy éppen menet közben is.

Sorry a hosszas aerodinamikai okfejtésért!