Időjárási visszatekintő
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
Dehogy haragszom szerencsére az is olyan ritka mint a kedvenc telem a 2006-07-es volt. Az nálam csillagos 5-öst kapott és azért nem lett hatos mert 1 hótakarós nap azért becsúszott és volt legalább 2 hideg nap:-) Egy fagymentes szép télnek örülnék a leginkább idén kijár már nekem:-)
De a térfát félretéve, azon agyalok és próbálok összefüggést találni, hogy az 1978-as nyár az 1834-es nyár vagy a 2006-07-es tél, avagy hogy hidegrõl is essen néhány szó. Volt néhány kedvenc telem, no 1941-42 sem volt rossz, de pl 1879-es december mikor a fõvárosban a havi közép -10,8 fok volt, no az finom lehetett, vagy a másik a 1829-1830-as téli szezon. Az, hogy egy-egy hónap szélsõséges oké, de hosszú hónapokon keresztül nem tud még egy kis porszem sem kerülni az áramlásba no az a komoly feladat, hogy miért is?
1829-30 fõvárosból:
november: -0,1 fok,
december: -6,2 fok
január: -7,6 fok,
február: -3,6 fok
március 2,6 fok
Csak viszonyítás kép a tavalyi február a fõvárosban -2,4 fok az idei márcisu 3,4 fok volt és milyen hideg volt az is, mi lehetett ebben az évben, illetve 5 hónapban?
Tehát ezekbõl az évekbõl valamiért az áramlás annyira tartós és erõs volt, hogy szinte lehetetlen volt kimozdítani hosszú hónapokon keresztül, látható mindenre van példa.
2006-07-es közepek:
november: 7,7 fok
december: 2,4 fok
január: 5,2 fok
február: 5,7 fok
március: 8,1 fok
Nagyon szép ez is, ezek a fantasztikus évek az az igazság ami ilyet produkál, ezért kérdezem ezek miértjét! Egyszer rájövök majd, nem most lesz:-)

Aztán csak vigyázz, mert ki leszel kiáltva itt hidegimádónak...
Kecskemét reptéren, ha lehet, még durvább a kontraszt az idei áprilisi és a májusi abszolút maxok között:
- április 30.: 32,6 °C
- május 1. és 2.: 29,8 °C

Ha meg nem haragszol, azért én maradnék az 1978-as nyárnál. Erre már pontosan emlékszem, és mondhatom, most is tetszene....
Igen és 1926-ban még ez sem lett volna, ha április 25 körül a keleti országrészt ez nem érinti:
Link
Itt 33,6 fokot mértek Debrecen-Pallagon, és azt hiszem talán az egyetem városban még magasabb volt ez az érték majd utána nézek, egyébként ez volt abban az évben a csúcshõmérséklet:-)
1946-os nyáron Szegeden 23 forró nap fordult elõ és 62 hõségnap. Azt hiszem tavaly 18 forró nap volt ott, hõségnap több volt. Igen finom nyarunk volt tavaly no:-) Idén ilyenre már csekély az esély, szinte 0%:-)
A legszebb talán 1834-es nyár volt, akkor szerény számítás szerint a Dél-Alföldön májustól-októberig a hõségnapok száma 90-100 körül volt és a forró napok száma is elérte a 30 napot, igazi nyár volt akkor, talán minden idõk leghosszabb tikkasztó kánikulája volt.
Fõvárosi havi közepek abból az évbõl:
Május : 20,6 fok
június: 22,2 fok
július: 26,0 fok
augusztus 23,0 fok
szeptember: 19,8 fok
Tavaly 2012-ben.
május: 17,8 fok
június: 21,1 fok
július: 24,1 fok
augusztus: 23,7 fok
szeptember: 18,3 fok
Szép-szép de nem az igazi a nagy elõdhöz képest:-)

1926-ról beugrott egy korábbi hsz Link , friss nyár volt Szegeden is, mindössze 3 hõségnappal.
Szó volt már többször is arról, hogy ha nagyon keresünk minduntalan találhatunk "rekordokat", "szélsõségeket". Nos, hozok egyet, aki keres, az talál....
Idén az áprilisi Tmax. magasabb volt, mint a májusi. (29,5 °C. ill. 28,6 °C.)
A rendelkezésemre álló elmúlt 70 évben ez két alkalommal fordult elõ Siófokon.
1946: 29,6 °C. ill. 28,8 °C.
1970: 24,8 °C. ill. 24,5 °C.
1947-ben azonos lett a két maximum: 28,4 °C.
Kár, hogy a bulvár még nem fedezte ezt is fel, mivel ezzel vélhetõen újabb bizonyítékot találnának éghajlatunk egyértelmû szélsõségesedésére....