Időjárási visszatekintő
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
Amit tudtam megnéztem azok közül amit írtatok, és így van ahogy írod 1962. 03. 19-én Pátyodon -19.5 fokig csökkent a T. Tehát évet tekintve az idei már csak a második (2013.03.17. Vnamény, -18.2) legkésõbbi legalacsonyabb orsz. absz. Tmin. Ellenben 1961 decemberében volt -20 alatti min is, így egyelõre úgy tûnik, h a szezont tekintve a 2012-13-as szezon az elsõ helyen van abban a tekintetben, h ilyen késõi legalacsonyabb Tmin még nem volt, mint a múlt télen.
Igen, az könnyen lehet, hogy 1961/62 telén decemberben volt hidegebb is. Én csak az éveket vizsgáltam, a szezont nem.
A helyi észlelõvel beszéltünk, Susán az otthonban él azt hiszem 86 éves és teljesen jól van szellemileg is. Õ mesélt sokat a mérésekrõl. Meg, hogy 60 évig õ vezette a méréseket. Hivatalos állomás volt az adatok beküldve, de mint írtam jó Columbo révén csak egy, azaz egy adatból indultam ki amit bogarászásaim közben megtaláltam a 1963-as évkönyvben az a bizonyos -30 fok:-) Ekkor döbbentem rá, hogy az Zabar mellett van, és bizony nyomozni kezdtem:-)
Sajnos az adatok nincsenek már nála, de elvileg meg kell, hogy legyen. Mivel hivatalosan, és leírtam, hogy miért nem oda került az állomás, mármint az automata, hogy a mérés is folytatódjon. Kicsit hiányérzetem van ez miatt, ha nincs ló jó szamár is stílus. Nem gond a Zabar de így szebb lett volna.

Igen, meséltél az expedícióról.
És a helyi észlelõ nem rakta el az adatokat? Vagy róla semmit nem lehet tudni?

Köszi, a rekordról tudtam és õ is azt hiszem de már világos mit is írt, erre is késõbb jöttem rá:-)
Viszont picit pontisitok a domaházi észlelõ 2010-ig mért, igaz az utolsó 2 évben Susán, így 9 év van mikor Zabar és Domaháza együtt futott, de hogy errõl senki se tudjon ez számomra szomorú:-(
Még annyi ha a szélárboc Domaházán elfért volna akkor ott lett volna az állomás és nem Zabaron, mert eredetileg oda került volna, így folytatódott volna a méréssorozat. Így meg fõként bosszantó mert akkor tuti feldolgozták volt 1950-tõl az adatokat így meg sajnos ismét van valahol a többi között enyészik:-(
Hosszas expedíció után nyomoztuk Dalmával és Micivel:-)

"Vagy most nem értem mert még hajnal van"
Az 1954/55-ös téli szezon leghidegebb napja március 4-e volt: -23,4°C, Lenti.
Az 1955-ös év leghidegebb napja szintén március 4-e volt.
Március 4-ére az adatbázisban szereplõ Tmin rekord: -22,0°C, 1987, Paks.
Tehát Váraljamet véletlenül talált egy új rekordot március 4-re, pedig nem is kereste.
------------------------
Zabarral nem versenyezhet Domaháza, mert amikor Domaházán volt mérés, Zabaron nem.
Egyébként valószínûleg nagyon hasonló értékeket lehetne ott is mérni, igazából a környéken lehet még Zabarnál kicsit hidegebb hely. Középhõmérsékletre 100 %, mert vannak olyan, a zabarinál jóval meredekebb domboldalakkal határolt völgyek, melyek déli felébe télen szinte alig süt be a nap. Ott a Tmax több fokkal alacsonyabb, mint Zabaron, a Tmin viszont legalább annyi. Egyes pontokban elképzelhetõ, hogy Kékestetõnél is hidegebb éves kh. jönne ki.
Ha egyszer megnyerem a lottó fõnyereményét, lerakok pár száz klímaállomást a Vajdavár-homokkõvidéken, aztán minden kiderül.

Vagy most nem értem mert még hajnal van, vagy tényleg elírtad. 1987 január 13 -30,3 fok Paks.
Pomi: 1961 pont karácsony környéke nagyon hideg volt többfelé -20 fok alatti hõmérséklettel. Pl Putnok -22,0, Mátészalka -23,4 fok december 24. Így a 1961-62.es télen nem a márciusi volt a legalacsonyabb érték.
Viszont tegnap este jutott eszembe miután kikapcsoltam a gépet, hogy a legnagyobb fagy, legalacsonyabb érték március 1-jén volt 1963-ban. ez az állomás Zabar mellett mûködött 50 évig de a napi jelentésbe mégis 1 adatot találtam, róla miszerint február 28-án -30 fok volt Domaházán. Igen ám de kiderült, hogy március 1-jén -31 fokot mértek ugyanott, így azon a télen az volt a topp minimum. Ezt az állomást jó lenne feldolgozni mert jó kis verseny lenne Zabarral, és bizony nem õ lenne az egyeduralkodó sem.

Van itt egy "apróság", mégpedig az idei évre vonatkozó minimum és annak eddigi dátuma(03.17.). Az adattenger ismerõit kérdezem (lász, antibulvár), h volt-e valaha olyan, h egy téli szezon/félév (okt-márc) legalacsonyabb országos minimuma márciusban, netán március közepe után állt be? A másik kérdés, ami sztem még nagyobbat szólhatna, volt-e olyan év amikor az országban mért legalacsonyabb hõmérséklet (természetesen az adott évben éppen elérhetõ állomáshálózat alapján) nem nov-febr között állt be? Még 21 nap van hátra és lehet, h idén ez utóbbi is megtörténik....tudtommal eddig november volt még az a hónap amely ritkán ugyan de beszállt az éves min-ot adó 3 téli hónap közé...