Földtan

2001 03 06.-án mi is sokat dolgoztunk. Mondjuk a mi esetünk nagyságrendileg össze sem hasonlítható a mostani japán katasztrófával, de annyit mondhatok, hogy kaja nélkül elvoltunk, de ivóvíz nélkül nehéz lett volna.

Link

Én is ezen akadtam ki. :-(( Bár ha feszített tempóban, életveszélyben kell melózni, akkor nem baj, ha enni is adnak, legalább tisztességes mennyiségû és minõségû vacsorát (nyilvánvaló ebédre nem jó nehezet enni, ha utána még melózni kell).
Akik melegben dolgoznak, azok a másfél liter vizet egy óra alatt kiizzadják. :-((

Mondjuk ebéd nélkül én ellennék, de az azért már durva, hogy 1.5 liter ásványvizet kaptak.

Három embert már korábban kórházba kellett vinni, miután súlyos égési sérüléseket szenvedtek a radioaktív víztõl, amely a bõrükre került. De a reaktorok belsejében dolgozó Fukusimai Ötven sem számíthat jobb sorsra. A munkásoknak tilos a sajtónak nyilatkozni, de egyikük édesanyja névtelenül elmesélte a Foxnewsnak, hogyan élnek csaknem négy hete a halálra ítélt munkások a félig lerombolt atomerõmûben, ahol az alapvetõ szükségleteiket sem tudják biztosítani.
– A fiam nem beszélhet közvetlenül a médiával, de megkért, hogy adjam át az üzenetét – mondta az édesanya. – Azt mondta, sokat beszélgetnek az utóbbi idõben, milyen sors vár rájuk, és mindannyian tisztában vannak vele, hogy csak néhány hetük lehet hátra. Ennek ellenére azt üzenik, nem adják fel, a halál árnyékában is azon dolgoznak, hogy megmentsék az országot a sugárveszélytõl.
A március 11-i cunamiban súlyosan megsérült reaktorban és körülötte is a megengedett szint többszázezerszeresét mérik ma már a veszélyes sugárzásnak, a tönkrement hûtõrendszeren és szigeteléseken dolgozók viszont egy percre sem hagyhatják el az életveszélyes zónát. A munkás édesanyjának beszámolója szerint félóránként tizenöt percre léphetnek be a leginkább fertõzött zónába, de hiába váltják egymást, mivel az egész intézmény területén halálos méretû a sugárdózis. Enni sem tudnak adni nekik rendesen, napi egy tányér rizs a fejadagjuk, se húst, se tejterméket nem tudnak bejuttatni nekik.
Az erõmû egyik konferenciatermében és a folyosókon alszanak, napi két-három órát, de a legtöbbjüknek matrac sem jut, pedig a földre feküdni még veszélyesebb – az aljzatot már mindenhol átjárták a radioaktív anyagok. – A fiam elmesélte, hogy egy asztalon alszik, mert nem mer a földre feküdni, bár ez sem nyújt igazán védelmet – mondta zokogva az asszony, aki ma már tisztában van vele: valószínûleg sosem látja élve a gyermekét.
(Blikk)