Légköroptika
Szeintem a tûzgömb ellen az szól, hogy amit mi a fejünk fölött láttunk, az a távolból közel a hegy fölött látszódott. Persze lehetett az, hogy majdnem talajt ért...
Lehetett egy tûzgömb is, ha Egerbõl is látszott, az mellette szól. Már persze, ha az égen volt.:-)
Én egyszer, kb 15 éve többedmagammal láttam "valamit" Nem tudom, hogy mi lehetett. A Bükkben, lakott területtõl távol ért minket az este, és az estébe nyúlt bicajozás lemaradt tagjait vártuk. Csendes késõ õszi este, valamennyi felhõzet lehetett. Zivatarnak semmi esélye. Aztán néhány másodpercre kékesfehéres rezzenéstelen fény világította ki a környéket, amit semmilyen hangjelenség nem kísért. Olyan volt, mint a villámfény. Mire felnéztünk, az a gömbszerû fényforrás épp eltûnõben volt. Semmi egyéb misztikum, utána továbbra is hideg sötét csend. Ezt Egerbõl is látták (légvonalban min. 20 km), mint szokatlan fényt a Bükk felett. Nem állítom, hogy gömbvillám volt, sõt semmit sem állítok. De az elsõ jármû, amivel ezek után találkoztunk az egy UFO-002 rendszámú nagymotor volt.
A vitatott képrõl meg az a véleményem, hogy a világító ojjektum környezetében szívesen látnék még valami meggyõzõ kis árnyékot, vagy bármit. Lehet, hogy a fenti sztoriról is így utólag csinálni kellene 1-2 fotót...

A vitatott képrõl meg az a véleményem, hogy a világító ojjektum környezetében szívesen látnék még valami meggyõzõ kis árnyékot, vagy bármit. Lehet, hogy a fenti sztoriról is így utólag csinálni kellene 1-2 fotót...
Alex, nincs titka csupán a technikai részleteit (gömblámpa, "fotosopp") nem ismerjük. Nem tagadva (és NEM elfogadva) hogy a kép valódi, semleges vélekedés: kétféle okból születhetett. Egyrészt az Idõkép fáradozik a látogatottsága emelésén. Másrészt a fotó készítõje neten megtalálható, foglalkozására nézve rendezvényszervezõ (pontosabban igazgató a titulusa egy jótékony célokra alapított cégnél) ami elgondolkodtató. Mindkettõnek jól jön egy kis országos hírverés. A "gömbvillámra" rászabadul a misztikusok hada, elemzik, kiszállnak méregetnek, elméleteket gyártanak. Aki csak fotókon látott, hallotta valakitõl az álmélkodik. Mindenkinek "jut csont". Az Idõkép üzemeltetõi sem zavaros misztikusok, csupán széles rétegízlésnek dolgoznak (sanda feltételezés de talán nem hülye feltételezés hogy még jól "felpörgetik" majd eladják a weblapot.) Mivel képzett emberek állnak mögötte, nem lehetetlen hogy már a téridõ cikkek közlése óta sorozatosan jót kuncognak a markukba. A fotóst esetleg a munkaadója körüli hírverés inspirálta. Gömbvillámra, ufóra mindig "harapnak", a hívõk és szkeptikusok között megy a vita, nõ a "publicity", eljuthat akár a kommersz kereskedelmi tévékhez is, szakértõk nyilatkoznak pro- és kontra, kell ennél jobb PR ha a riporterek a fotóst megkérdezik hol dolgozik mit csinál és eközben megjelenik az adományok csekkszámlaszáma? Ha ez a nemes szándék vezérelte, minden elismerésem, ennél ügyesebben nem csinálhatta volna. (Gömbvillámok léteznek. Többször említettem - én láttam "megfogtam" pontosabban a gömbvillám vágott alaposan földhöz, közvetlen közelrõl láttam a szelíden rám és mellém libegõ kis gömböket mielõtt eszméletemet vesztettem. Évekkel késõbb legénykoromban többed-magammal is láttam egyet a laktanya villámhárítóját összegubancoló villámcsapás után. Ez percekig "álldigált" egy fa alatt, a fával összevetve legalább embermagasságú volt. A fénygömb mindkét esetben kavargó cigarettafüsttel feltöltött szappanbuborékra emlékeztetett melynek lumineszcens hatású (erõs de nem izzó) fénye a gömbközépponttól sugárirányban kifelé távolodva növekedett, gyenge de jól érzékelhetõ kontrasztváltozások folyamatos kavargásában.) Tegnap este "dilibõl" fotóztam hasonlót felkapcsolt mennyezeti fény mellett LED-es íróasztallámpával világítva a falra. Valósághûnek tûnõ kép készült "a szobám fala elõtt lebegõ gömbvillámról" mely egy másik képen "felszívódik" az elektromos fûtõpanelen. Nem terhelem vele a fórumot, tudjuk amit tudunk

Igen, az nekem is egyértelmûnek tûnik, hogy nem gömbvillám, de a vaku+porszem nem szokott ennyire fényes lenni. A kizáró okok számomra is azok, hogy nincs megvilágítva a folt környéke és hogy nem olvadt meg a hó, na és hogy zivatarnak igen csak híja volt. Elég jó kép ettõl függetlenül, úgyhogy kíváncsi vagyok mi a titka.
EXIF-ben benne van minden, a két kép között pont 15 másodperc az eltérés. 1/45, 240-es érzékenység, 3.4-es rekesz. Valójában tuti nincs ott semmi, sem lámpa, sem más. Nem így néz ki a hófelszín közvetlen közelében lévõ fényforrás, ráadásul semmi nyoma a környezõ tárgyakon sem abból az irányból érkezõ fénynek. Vaku+porszem lesz az.
Apró kérdések:
- Mikor készült a fotó? nem derül ki.
- Ki mondja, hogy a gömbvillám így néz ki? Pláne egy kitudjamennyi exp. idõvel készült fotón.
- Semmi nyom?
- Gömbvillámok eddig mindig zivatar kapcsán jelentek meg. Ilyen elektromos tevékenységtõl független "winter edition" gomvillámról még nem hallottam.
Magam 8-10 alkalommal láttam gömbvillámot (egyetlen éjszaka) és bizony nem így néztek ki. Ami amúgy nem kizáró ok.
- Mikor készült a fotó? nem derül ki.
- Ki mondja, hogy a gömbvillám így néz ki? Pláne egy kitudjamennyi exp. idõvel készült fotón.
- Semmi nyom?
- Gömbvillámok eddig mindig zivatar kapcsán jelentek meg. Ilyen elektromos tevékenységtõl független "winter edition" gomvillámról még nem hallottam.
Magam 8-10 alkalommal láttam gömbvillámot (egyetlen éjszaka) és bizony nem így néztek ki. Ami amúgy nem kizáró ok.