Csillagászat és űrkutatás
Agazdag nagyon elkanyarodtunk az elsõ replikád révén 
Eredetileg a lépték fontosságának jellemzésére hoztam fel a világmindenség tengelyének tekintett "vezércsillag" létét, mely távcsöves megfigyeléssel láthatóan nem egyhelyben áll hanem egy kör mentén mozog, nem is egy csillag hanem három, alig néhány kozmikus év után átveszi helyét a Vega - mégis emberi kérészéletünkben iránymutató csillag volt és még ma is az pld. túrázásnál.
Szeretnék visszatérni az eredeti gondolathoz, melyet a Sarkcsillag ókori és középkori navigálás szempontjából teljesen közömbös precessziójával igyekeztem érzékeltetni, a félreértés miatt újabb hasonlattal élek.
Hiába adjuk meg a helyben mért hõmérsékleti értéket tizedesben, a mûszerek eltérõ típusa és pontatlansága miatt szükséges kerekíteni. A közölt finom felbontású (olykor annak vélt) adat 0,5 -1,0 között bármilyen értéket felvehet, de a kerekítésben eltûnik. Hasonlónak érzem a "bárhol jelölök ki egy pontot az Univerzumban, az mindig középen lesz" jelenséget.
Más hasonlat, egy körzõ hegyét többször ugyanarra a pontra szúrva látszólag mindig középen lesz, ám kellõen váltva léptéket, közelebbrõl nézve sosem kerül ugyanoda a papír területén. A kerekítések miatt pedig négy tizedesre dolgozó AutoCad tervezésnél is találkoztam pontosan szerkesztve elvileg egymást fedõ pontok elcsúszásával. Ilyen értelemben emlegettem a Polarist
Eredetileg a lépték fontosságának jellemzésére hoztam fel a világmindenség tengelyének tekintett "vezércsillag" létét, mely távcsöves megfigyeléssel láthatóan nem egyhelyben áll hanem egy kör mentén mozog, nem is egy csillag hanem három, alig néhány kozmikus év után átveszi helyét a Vega - mégis emberi kérészéletünkben iránymutató csillag volt és még ma is az pld. túrázásnál.
Szeretnék visszatérni az eredeti gondolathoz, melyet a Sarkcsillag ókori és középkori navigálás szempontjából teljesen közömbös precessziójával igyekeztem érzékeltetni, a félreértés miatt újabb hasonlattal élek.
Hiába adjuk meg a helyben mért hõmérsékleti értéket tizedesben, a mûszerek eltérõ típusa és pontatlansága miatt szükséges kerekíteni. A közölt finom felbontású (olykor annak vélt) adat 0,5 -1,0 között bármilyen értéket felvehet, de a kerekítésben eltûnik. Hasonlónak érzem a "bárhol jelölök ki egy pontot az Univerzumban, az mindig középen lesz" jelenséget.
Más hasonlat, egy körzõ hegyét többször ugyanarra a pontra szúrva látszólag mindig középen lesz, ám kellõen váltva léptéket, közelebbrõl nézve sosem kerül ugyanoda a papír területén. A kerekítések miatt pedig négy tizedesre dolgozó AutoCad tervezésnél is találkoztam pontosan szerkesztve elvileg egymást fedõ pontok elcsúszásával. Ilyen értelemben emlegettem a Polarist
Hej de jót el elmékedünk a dolgokon, de ez a tényeken nem változtat! Nem mondható hogy a sarkcsillag vezércsillag, mert akkor mit mondtak azok a tõlem 10km-re élõ emberek, akik 7000 éve, Közép-Európa eddig feltárt legnagyobb körárok É-i kapuján az éger néztek? Ennek ellenére igaz, hogy az írásos emélkek, melyek röpke életünk "konstans hossza" alatt megfogalmazódtak, tanubizonyságot tesznek a Polaris jelentõségérõl, állandóságáról. És hát az idõ. Mint sokminden más a történés sem valószínû, hogy formázható, visszafordítható! Igen az idõt mi magunk hívtuk életre, de nevezhetnénk másnak is, semmin sem változtat.
Agazdag megkérdõjelezed "hmm mindig"... hát IGEN mindig, hiszen a mi rövidke elröppenõ kis életünkben konstans hossznak számít az utóbbi pár ezer év, ezért hoztam fel analóg példának
A világirodalom és különbözõ népek legendák sorában örökítették meg a Sarkcsillagot. A rómaiak számára az állandóság jelképe volt, az angolszász törzsek Hajóscsillagnak nevezték. Thálész állítólag a fõniciaiaktól leste el. Az arabok Észak csillagaként emlegették. Az indiai és kínai civilizációkban az univerzum tengelyeként építészetükben, mûvészetükben is megjelenik.
Ha nem jön semmi közbe, úgy tizenkétezer év múlva a Vega jóval fényesebb sarkcsillag lesz
Az idõ szerintem csak folyamatok eredménye, önmagában nem létezik, pusztán egy segédváltozóként használt fogalom. Ha minden folyamat leáll, az idõ is megszûnik létezni. A nyugalom abszolút vonatkoztatási rendszerének hiánya miatt azt sem tudjuk megállapítani, hogy különbözõ idõben bekövetkezett két esemény a tér azonos pontján ment-e végbe. A hõmérséklet is addig mérhetõ amíg két eltérõ közeg molekulái kölcsönhatásban vannak, 0 K°-on leáll a molekulák mozgása és állandó energiaátadása, a folyamat mérhetetlenné válik. Ha feltételezed hogy az idõ formálható, önálló fizikai jelenség, azt is feltételezed hogy gyorsítható, lassítható esetleg visszafordítható. A feltételezés magával hozza, hogy egy sóoldatban a vízmolekulák között jól elkeveredett NaCl molekulák kiválnak az oldatból és mindegyik hajszálpontosan eredeti helyzetébe tér vissza, atomról atomra felépitve ugyanazt a sókristályt, ez pedig könnyen az "eleve elrendeltetéshez" vezet, melynek rendszerében a legapróbb elemi részecskének is saját meghatározott helye van, semmilyen változás, még egy elektronpálya eltérés sem engedhetõ meg, a múlt meghamisítása nagyon megváltoztatja a jövöt. Az entrópiával jellemezzük a termodinamikában az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségét, termodinamikai valószínûségének a mértékét. A hõ a melegebb testrõl a hidegebb test felé áramlik. Minden spontán folyamatnál bizonyos munka kárba vész, hõvé alakul, minfravörös sugárzásként szétszóródik mindenfelé. Ezt "összeszedni" az eleve elrendeltetés feltételezése nélkül bajos. A világ a rendezõdés felé halad és a természetben a spontán folyamatok visszafordíthatatlanok. Vagy feltételezzük egy magasabb teremtõ hatalom létezését aki a tervezés során mindennek kijelölte helyét a világmindenségben? Miért is ne, létezését se cáfolni se megerõsíteni nem tudjuk, csak vélekedünk ki így ki úgy. Ateista szellemû futó gondolat, azért fura egy gondoskodó felsõbb hatalom létezésében hinni, mely a nap minden percében engedi mit sem vétõ, hozzá könyörgõ fohászkodó emberek szenvedését, kínok közötti pusztulását, oktalan gyilkosságokat, ártatlan kisgyerekek éhhalálát, idõs emberek fagyhalálát. Az entrópia egyenértékû a rendezetlenséggel. Bizonyára Te is tudod, mindent a rendezetlenség, ha tetszik a Káosz ural, a világ az Õskáoszból született és visszafordíthatatlan változásokkal halad a rendezõdés felé. A folyamatok, történések ellenõrzött behatárolására bevezettük az idõ segédfogalmát, mostanság már negyedik Z tengelyként a meglévõ 3D tengelyek mellé, de csak segédváltozó, fizikai-matematikai fogalom, pusztán a rendszerezés egyik segédeszköze, segít eligazodni a zûrzavarban. Ha tetszik, az IDÕT mi magunk hívtuk életre
Jó reggelt, jó napot, jó kedvet Csillagászat/MetNet
A világirodalom és különbözõ népek legendák sorában örökítették meg a Sarkcsillagot. A rómaiak számára az állandóság jelképe volt, az angolszász törzsek Hajóscsillagnak nevezték. Thálész állítólag a fõniciaiaktól leste el. Az arabok Észak csillagaként emlegették. Az indiai és kínai civilizációkban az univerzum tengelyeként építészetükben, mûvészetükben is megjelenik.
Ha nem jön semmi közbe, úgy tizenkétezer év múlva a Vega jóval fényesebb sarkcsillag lesz
Az idõ szerintem csak folyamatok eredménye, önmagában nem létezik, pusztán egy segédváltozóként használt fogalom. Ha minden folyamat leáll, az idõ is megszûnik létezni. A nyugalom abszolút vonatkoztatási rendszerének hiánya miatt azt sem tudjuk megállapítani, hogy különbözõ idõben bekövetkezett két esemény a tér azonos pontján ment-e végbe. A hõmérséklet is addig mérhetõ amíg két eltérõ közeg molekulái kölcsönhatásban vannak, 0 K°-on leáll a molekulák mozgása és állandó energiaátadása, a folyamat mérhetetlenné válik. Ha feltételezed hogy az idõ formálható, önálló fizikai jelenség, azt is feltételezed hogy gyorsítható, lassítható esetleg visszafordítható. A feltételezés magával hozza, hogy egy sóoldatban a vízmolekulák között jól elkeveredett NaCl molekulák kiválnak az oldatból és mindegyik hajszálpontosan eredeti helyzetébe tér vissza, atomról atomra felépitve ugyanazt a sókristályt, ez pedig könnyen az "eleve elrendeltetéshez" vezet, melynek rendszerében a legapróbb elemi részecskének is saját meghatározott helye van, semmilyen változás, még egy elektronpálya eltérés sem engedhetõ meg, a múlt meghamisítása nagyon megváltoztatja a jövöt. Az entrópiával jellemezzük a termodinamikában az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségét, termodinamikai valószínûségének a mértékét. A hõ a melegebb testrõl a hidegebb test felé áramlik. Minden spontán folyamatnál bizonyos munka kárba vész, hõvé alakul, minfravörös sugárzásként szétszóródik mindenfelé. Ezt "összeszedni" az eleve elrendeltetés feltételezése nélkül bajos. A világ a rendezõdés felé halad és a természetben a spontán folyamatok visszafordíthatatlanok. Vagy feltételezzük egy magasabb teremtõ hatalom létezését aki a tervezés során mindennek kijelölte helyét a világmindenségben? Miért is ne, létezését se cáfolni se megerõsíteni nem tudjuk, csak vélekedünk ki így ki úgy. Ateista szellemû futó gondolat, azért fura egy gondoskodó felsõbb hatalom létezésében hinni, mely a nap minden percében engedi mit sem vétõ, hozzá könyörgõ fohászkodó emberek szenvedését, kínok közötti pusztulását, oktalan gyilkosságokat, ártatlan kisgyerekek éhhalálát, idõs emberek fagyhalálát. Az entrópia egyenértékû a rendezetlenséggel. Bizonyára Te is tudod, mindent a rendezetlenség, ha tetszik a Káosz ural, a világ az Õskáoszból született és visszafordíthatatlan változásokkal halad a rendezõdés felé. A folyamatok, történések ellenõrzött behatárolására bevezettük az idõ segédfogalmát, mostanság már negyedik Z tengelyként a meglévõ 3D tengelyek mellé, de csak segédváltozó, fizikai-matematikai fogalom, pusztán a rendszerezés egyik segédeszköze, segít eligazodni a zûrzavarban. Ha tetszik, az IDÕT mi magunk hívtuk életre
Jó reggelt, jó napot, jó kedvet Csillagászat/MetNet
hmm...a sarkcsillag mindig? A mi kis rövid emeberöltõnkben biztos Párezer év múlva vagy korábban korántsem. ie14700 éve a Deneb volt a sarkcsillag 4 fokra a pólustól.
Az idõ=történés folyamata. Mivel minden folyamatos az ismert Univerzumunkba, az idõ melynek léptékét mi magunk határoztuk meg, létezik. Persze nevezhetjük csak arányszámnak is.
Párezer év múlva vagy korábban korántsem. ie14700 éve a Deneb volt a sarkcsillag 4 fokra a pólustól.Az idõ=történés folyamata. Mivel minden folyamatos az ismert Univerzumunkba, az idõ melynek léptékét mi magunk határoztuk meg, létezik. Persze nevezhetjük csak arányszámnak is.
Igen, szeretik elfelejteni hogy az idõ csak két esemény lefolyásának egymáshoz viszonyított és megállapodás szerint rögzített arányszáma, pld. amíg elgyalogolok a 6 km-re lévõ HÉV állomáshoz, a Föld nevû bolygó 15°-ot fordul el tengelye körül. A 15°-os szögelfordulást elnevezték 1 órának létrehozva ezzel egy elvont fogalmat, mely önmagában nem létezik (akár lehetne szívdobbanás is az egység) de jól lehet tervezni, ha idõben indulok, 6 km/h sebességgel elérem a HÉV-et. Idõ fogalmáról csak addig beszélhetünk amíg létezik két egymással összevethetõ folyamat
Önmagában létezõ egyetlen folyamatot nincs mihez viszonyítani
A középponti példáról pedig a Sarkcsillag (Polaris) jut eszembe.
Mindenkor vezércsillag volt, mivel szabadszemes észleléssel mindig ugyanazon a ponton látható, az északi égbolt látszólagos forgásközpontja. Kellõ nagyítással figyelve kiderül hogy a Föld forgástengelyének precessziója következtében látszólag körkörös pályát ír le, így más-más pontra mutat - egy adott körön belül, de kellõen "távolról" nézve (ha a kör látószöge nullára csökken, ponttá zsugorodik) bárhonnan nézzük, mindig középpontban lesz.
Önmagában létezõ egyetlen folyamatot nincs mihez viszonyítani
A középponti példáról pedig a Sarkcsillag (Polaris) jut eszembe.
Mindenkor vezércsillag volt, mivel szabadszemes észleléssel mindig ugyanazon a ponton látható, az északi égbolt látszólagos forgásközpontja. Kellõ nagyítással figyelve kiderül hogy a Föld forgástengelyének precessziója következtében látszólag körkörös pályát ír le, így más-más pontra mutat - egy adott körön belül, de kellõen "távolról" nézve (ha a kör látószöge nullára csökken, ponttá zsugorodik) bárhonnan nézzük, mindig középpontban lesz.
Olyan gyönyörû napsütés van hogy a laptoppal kiültem a teraszra, kávé+pipa mellett kicsit még "ragozom" a SEMMIT
Azt vélem, kategorikusan kimondani hogy ismert Univerzumunk határain túl már nincs semmi, legalább annyira hibás állítás, ahogy eleink szilárdan hitték hogy a Föld lapos, peremén vízesésként zuhognak a semmibe a vizek. Hétköznapi hasonlattal élve, kissé olyan mint kimondani, hogy a ránk zárt szoba falain túl nincs semmi, mert nem jutunk ki és nem látunk át a falon. Bár elvileg meghatározható Univerzumunk kiterjedése, határa, de kiterjedésével össze sem vethetõk véges kozmikus észlelési képességeink, mint pld. a Földön nevû bolygón a hallás- vagy látástávolság, ahol adott távolságon belül elenyészik a hang, csökken a látásszög, nincs további nagyítás, elvesznek a finom részletek.
Én hiszem hogy saját Univerzumunk "üveggömbjén" túl is van világ, csak az óriási távolságok és összemérhetetlen léptékek miatt képtelenek vagyunk róla bármit is érzékelni, bár nem tartom lehetetlennek hogy nem egy, ma még ismeretlen ezért nehezen magyarázható "kívülrõl jövõ" hatást érzékelünk, de annak hozzánk mérve rendkívül lassú változásait ma még észre se vesszük. Távoli analógiával - addíg keresték a Yellowstone-vulkán kürtõjét, míg rá nem jöttek - hogy benne állnak
Azt vélem, minden csak lépték kérdése, egy atomi méretekben élõ képzeletbeli lény érzékelése nyilván saját világának nanométeres távolságaira és nanoszekundumos folyamataira terjed-terjedhet, emiatt érzékelõképességeit meghaladó nagyobb méretekben csak filozofálhat, elméleteket gyárthat. Eljátszva a gondolattal, képzeletbeli lényünk egy robbanómotor hengerében születik, emberi léptékkel mérve hosszú élete "kívülrõl" nézve csak egy energiaszintugrás következtében született foton felvillanása. Parányi lényünket érdekli a világ, vizsgálódik, figyeli saját kis horizontját, melyen tán hõmozgástól cikázó gázatomok a csillagok (csak analógia). A robbanási ütem során észleli hogy a gázatomok távolodnak minden irányban, a folyamatot rejtélyes eredetû hõsugárzás kíséri. Mivel addigi tapasztalata alapján vélekedése szerint saját mikrokozmoszán kívül semmi nem létezik, ezért "kívülrõl jövõ" jövõ hatást fel sem tételez, bár világát eleinte egy misztikus mindenható lény feltételezésével és teremtõ beavatkozásával magyarázza, de késõbb, az észlelt adatokat és folyamatokat elemezve felismer néhány törvényszerûséget majd parányi kollegáival törni kezdik a buksit, mi is történik velük. Világuk tüzijáték módjára örökre szétröppen vagy oszcilláló folyamat és összehúzódás követi. A kis lény véges érzékelõképessége és életideje határt szab a megismerésnek, csak a korábbi generációk összegyûjtött észleléseire támaszkodhat, ezért immár spekulatív elméleteket kényszerül gyártani. De a kíváncsiság hajtja, fejleszti mûszereit, saját léptékével mérve egyre messzebb lát, de ez a látótávolság még mindíg csak töredéke az õt körülvevõ távolságoknak, egyre inkább elméleti síkra szorul. Életösztöne, életérzése nem enged olyan elméletet hogy világa örökre szétrobban és csendben kihuny, bár a természetes ez lenne, minden létezõ folyamatra érvényes az ALFA és OMEGA, a Kezdet és a Vég. Minden megszületik, hajtóereje a potenciálkülönbség, állandóan formálódva és formálva folyamatos kölcsönhatásba lép környezetével, majd a potenciálkülönbségek kiegyenlítõdésével hajtóereje elfogy és a folyamat leáll, bekövetkezik a "halál". Ez ijesztõ hiszen az egyén borzong a pusztulástól, a halál gondolata elszomorítja. Félelmetes, de nem is olyan vészes, ha "gyermekeiben tovább élhet" ergo reménytelibb a generációváltáson alapuló ciklikus túlélés feltételezése. Ennek alátámasztására, a többnyire sokféleképp formálható/értelmezhetõ észlelési adatokat megfelelõen csoportosítva ellentmondásmentesen indokolható elméletek hozhatók létre, melyet egyaránt elfogadnak és cáfolnak. A "generációs túlélés" sugallta reménykedés nyomán megszületett a "Nagy Bumm" és melyet majdan követ a "Nagy Reccs". Ennek így is kell lenni egy mûködõ robbanómotor esetében, de errõl fogalma sincs a parányi virtuális lénynek és soha nem is lesz bizonyos felõle (aminthogy mikrokozmosza helyérõl sincs fogalma) mert õ nem éri meg a következõ fázist, az óriási léptékek miatt számukra rendkívül lassú összegezhetetlen folyamatok miatt még leszármazottai sem.
Saját kamaszkori véleményem, a világok "kifelé" is végtelenek egymásba ágyazódó gömbök formájában, bár ennek érzékelése léptékfüggõ és egyirányú, akár az idõ. Ahogy mi érzékeljük a mikrofizikai folyamatokat atomi szinten, nem lehetetlen hogy hozzánk hasonlóan intelligens, folyamatokat értelmezni képes de elképzelhetetlenül nagyobb léptékû rendszerek "lefelé" hasonlóan érzékelhetik a nekik elemi részecskének tûnõ "üveggömbünk" fizikai sajátosságait, sajnos az elképzelhetetlenül nagy aránykülönbségek miatt mi nem látunk "felfelé".
Elvetve a sulykot, õsrobbanásunk túlfûtött fantáziával egy elképzelhetelenül nagyobb léptékû értelem "részecskegyorsítós" kísérletének eredménye is lehet? Cáfolja meg valaki
Anno kamaszodva, én egymásba ágyazódó, arányaikban makro- és mikrovilág módjára eltérõ világegyetek sokaságát képzeltem el a semmi helyén. Innen jutottam oda, hogy az egymásba ágyazott gömbök száma bizonyára végtelen, de a "labdában-labda" sorozat Möbius szalagként csavarodva két-, majd egydimenziós kiterjedésbe zsugorodik a "távolban" és végül nem érzékelhetõ (ergo számunkra nem létezõ) pontként "visszahajlik" önmagába, de a sorozat a végtelen kis méretek felõl újra kezdõdik. Nyakatekert fantazmagória, kamaszkorom lázas képzelõdései.
Ma már azt vélem, három dimenziós létezésünk miatt ezen a területen elértük határainkat, csak találgathatunk, de tovább jutni és megbizonyosodni vélhetõen nem fogunk, ahogy azt sem tudjuk mi lesz velünk a halál után. Persze mindig akadtak és akadnak nálunk okosabb önjelölt "felkentek" akik jobban tudják és jól megmondják nekünk mit is gondoljunk, de tetszik, nem tetszik, minden elfogadtatásra gyártott fantáziadús információ javarészt csak VÉLEKEDÉS legyen szó halálról, fizikai világképrõl, istenhitrõl Elméletileg alapvetõ emberi jogunk az önálló gondolkodás, választás, mégis a társadalmi berendezkedés rendszerétõl függetlenül sok embernek látszó lény kényszerítette és még ma, a XXI. században is szeretné uniformizált gyermeki alázatra szorítani az embereket, ne gondolkozzanak feleslegesen, majd õk kinyilatkoztatják mire is kell gondolni, segítõ kezet nyújtanak az igazságot felismerni képtelen sok csökkentlátónak. Az egyén feladata mindössze annyi, feltétel nélkül kövesse a vezetést, fogadja el fenntartás és kételkedés nélkül a világi és/vagy egyházi dogmákat. Ezeken a területeken spekulálni, misztikumot súroló elméleteket gyártani felesleges erõkifejtés, akár a paradoxont feloldani vajon egy mindenre képes mindenható Isten képes-e akkora követ teremteni, melyet mindenhatósága ellenére sem képes felemelni
Fene tudja, "eppur si mouve" Inkább igyon egy sört aki szereti 
Bocs a kávé+pipa filóért, sorry, jó napot jó kedvet Csillagászat/MetNet
Azt vélem, kategorikusan kimondani hogy ismert Univerzumunk határain túl már nincs semmi, legalább annyira hibás állítás, ahogy eleink szilárdan hitték hogy a Föld lapos, peremén vízesésként zuhognak a semmibe a vizek. Hétköznapi hasonlattal élve, kissé olyan mint kimondani, hogy a ránk zárt szoba falain túl nincs semmi, mert nem jutunk ki és nem látunk át a falon. Bár elvileg meghatározható Univerzumunk kiterjedése, határa, de kiterjedésével össze sem vethetõk véges kozmikus észlelési képességeink, mint pld. a Földön nevû bolygón a hallás- vagy látástávolság, ahol adott távolságon belül elenyészik a hang, csökken a látásszög, nincs további nagyítás, elvesznek a finom részletek.
Én hiszem hogy saját Univerzumunk "üveggömbjén" túl is van világ, csak az óriási távolságok és összemérhetetlen léptékek miatt képtelenek vagyunk róla bármit is érzékelni, bár nem tartom lehetetlennek hogy nem egy, ma még ismeretlen ezért nehezen magyarázható "kívülrõl jövõ" hatást érzékelünk, de annak hozzánk mérve rendkívül lassú változásait ma még észre se vesszük. Távoli analógiával - addíg keresték a Yellowstone-vulkán kürtõjét, míg rá nem jöttek - hogy benne állnak
Azt vélem, minden csak lépték kérdése, egy atomi méretekben élõ képzeletbeli lény érzékelése nyilván saját világának nanométeres távolságaira és nanoszekundumos folyamataira terjed-terjedhet, emiatt érzékelõképességeit meghaladó nagyobb méretekben csak filozofálhat, elméleteket gyárthat. Eljátszva a gondolattal, képzeletbeli lényünk egy robbanómotor hengerében születik, emberi léptékkel mérve hosszú élete "kívülrõl" nézve csak egy energiaszintugrás következtében született foton felvillanása. Parányi lényünket érdekli a világ, vizsgálódik, figyeli saját kis horizontját, melyen tán hõmozgástól cikázó gázatomok a csillagok (csak analógia). A robbanási ütem során észleli hogy a gázatomok távolodnak minden irányban, a folyamatot rejtélyes eredetû hõsugárzás kíséri. Mivel addigi tapasztalata alapján vélekedése szerint saját mikrokozmoszán kívül semmi nem létezik, ezért "kívülrõl jövõ" jövõ hatást fel sem tételez, bár világát eleinte egy misztikus mindenható lény feltételezésével és teremtõ beavatkozásával magyarázza, de késõbb, az észlelt adatokat és folyamatokat elemezve felismer néhány törvényszerûséget majd parányi kollegáival törni kezdik a buksit, mi is történik velük. Világuk tüzijáték módjára örökre szétröppen vagy oszcilláló folyamat és összehúzódás követi. A kis lény véges érzékelõképessége és életideje határt szab a megismerésnek, csak a korábbi generációk összegyûjtött észleléseire támaszkodhat, ezért immár spekulatív elméleteket kényszerül gyártani. De a kíváncsiság hajtja, fejleszti mûszereit, saját léptékével mérve egyre messzebb lát, de ez a látótávolság még mindíg csak töredéke az õt körülvevõ távolságoknak, egyre inkább elméleti síkra szorul. Életösztöne, életérzése nem enged olyan elméletet hogy világa örökre szétrobban és csendben kihuny, bár a természetes ez lenne, minden létezõ folyamatra érvényes az ALFA és OMEGA, a Kezdet és a Vég. Minden megszületik, hajtóereje a potenciálkülönbség, állandóan formálódva és formálva folyamatos kölcsönhatásba lép környezetével, majd a potenciálkülönbségek kiegyenlítõdésével hajtóereje elfogy és a folyamat leáll, bekövetkezik a "halál". Ez ijesztõ hiszen az egyén borzong a pusztulástól, a halál gondolata elszomorítja. Félelmetes, de nem is olyan vészes, ha "gyermekeiben tovább élhet" ergo reménytelibb a generációváltáson alapuló ciklikus túlélés feltételezése. Ennek alátámasztására, a többnyire sokféleképp formálható/értelmezhetõ észlelési adatokat megfelelõen csoportosítva ellentmondásmentesen indokolható elméletek hozhatók létre, melyet egyaránt elfogadnak és cáfolnak. A "generációs túlélés" sugallta reménykedés nyomán megszületett a "Nagy Bumm" és melyet majdan követ a "Nagy Reccs". Ennek így is kell lenni egy mûködõ robbanómotor esetében, de errõl fogalma sincs a parányi virtuális lénynek és soha nem is lesz bizonyos felõle (aminthogy mikrokozmosza helyérõl sincs fogalma) mert õ nem éri meg a következõ fázist, az óriási léptékek miatt számukra rendkívül lassú összegezhetetlen folyamatok miatt még leszármazottai sem.
Saját kamaszkori véleményem, a világok "kifelé" is végtelenek egymásba ágyazódó gömbök formájában, bár ennek érzékelése léptékfüggõ és egyirányú, akár az idõ. Ahogy mi érzékeljük a mikrofizikai folyamatokat atomi szinten, nem lehetetlen hogy hozzánk hasonlóan intelligens, folyamatokat értelmezni képes de elképzelhetetlenül nagyobb léptékû rendszerek "lefelé" hasonlóan érzékelhetik a nekik elemi részecskének tûnõ "üveggömbünk" fizikai sajátosságait, sajnos az elképzelhetetlenül nagy aránykülönbségek miatt mi nem látunk "felfelé".
Elvetve a sulykot, õsrobbanásunk túlfûtött fantáziával egy elképzelhetelenül nagyobb léptékû értelem "részecskegyorsítós" kísérletének eredménye is lehet? Cáfolja meg valaki
Anno kamaszodva, én egymásba ágyazódó, arányaikban makro- és mikrovilág módjára eltérõ világegyetek sokaságát képzeltem el a semmi helyén. Innen jutottam oda, hogy az egymásba ágyazott gömbök száma bizonyára végtelen, de a "labdában-labda" sorozat Möbius szalagként csavarodva két-, majd egydimenziós kiterjedésbe zsugorodik a "távolban" és végül nem érzékelhetõ (ergo számunkra nem létezõ) pontként "visszahajlik" önmagába, de a sorozat a végtelen kis méretek felõl újra kezdõdik. Nyakatekert fantazmagória, kamaszkorom lázas képzelõdései.
Ma már azt vélem, három dimenziós létezésünk miatt ezen a területen elértük határainkat, csak találgathatunk, de tovább jutni és megbizonyosodni vélhetõen nem fogunk, ahogy azt sem tudjuk mi lesz velünk a halál után. Persze mindig akadtak és akadnak nálunk okosabb önjelölt "felkentek" akik jobban tudják és jól megmondják nekünk mit is gondoljunk, de tetszik, nem tetszik, minden elfogadtatásra gyártott fantáziadús információ javarészt csak VÉLEKEDÉS legyen szó halálról, fizikai világképrõl, istenhitrõl Elméletileg alapvetõ emberi jogunk az önálló gondolkodás, választás, mégis a társadalmi berendezkedés rendszerétõl függetlenül sok embernek látszó lény kényszerítette és még ma, a XXI. században is szeretné uniformizált gyermeki alázatra szorítani az embereket, ne gondolkozzanak feleslegesen, majd õk kinyilatkoztatják mire is kell gondolni, segítõ kezet nyújtanak az igazságot felismerni képtelen sok csökkentlátónak. Az egyén feladata mindössze annyi, feltétel nélkül kövesse a vezetést, fogadja el fenntartás és kételkedés nélkül a világi és/vagy egyházi dogmákat. Ezeken a területeken spekulálni, misztikumot súroló elméleteket gyártani felesleges erõkifejtés, akár a paradoxont feloldani vajon egy mindenre képes mindenható Isten képes-e akkora követ teremteni, melyet mindenhatósága ellenére sem képes felemelni
Fene tudja, "eppur si mouve"
Inkább igyon egy sört aki szereti Bocs a kávé+pipa filóért, sorry, jó napot jó kedvet Csillagászat/MetNet
Havazás előrejelzés
Utolsó észlelés
Térképek
Radar
Aktuális hõmérséklet
Aktuális szél
Utolsó kép
Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata
MetNet | 2024-11-02 11:38
Szabályzat