Globális jelenségek

Én is csak annyit állítok, hogy nem egyértelmû a kérdés megítélése: ma ebben nem lehet igazságot szolgáltatni sem pro, sem kontra. A mostanáig eltûnt fajok alapján a holocén még valóban nem sorolható a "nagy kihalások" közé, de a jelenlegi tendenciák folytatódásával elõbb-utóbb elérjük a természet pusztításának ezt a mértékét. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy ehhez 100, 1000 vagy 10000 év kellene, és az is kérdés, hogy ennyi idõ elteltével milyen életmódot folytat majd az emberiség. Ha sikerülne viszonylag rövid idõ alatt "környezetkímélõbb" életvitelre átállni, a nyakló nélküli fogyasztást mérsékelni, akkor elkerülhetõ a hatodik "nagy kihalás". Sajnos a mai tendenciák nem ebbe az irányba mutatnak.


De ismét hangsúlyozom, itt a klímaváltozás mellékszereplõ. Való igaz, hogy az emberiség klímára gyakorolt hatása nem éri el azt a mértéket, ami a földtörténet nagy kataklizmáit elõidézte. Viszont helyette irtjuk az esõerdõket, szennyezzük a tengereket, stb., stb... elsõsorban ezért tûnnek el rendkívüli ütemben a fajok. [így talán az egész történet jobban illene a bioszféra fórumba: ha ezen a vonalon folytatnánk, akkor a válaszokat ott várom.]

A környezetrombolás élõvilág általános (!) kataklizmáját mutató tudományos eredményeit nem tartom egyértelmûnek (továbbra is azt látom, idõnként jogos társadalompolitikai megfontolások a tudomány társadalomra gyakorolt hatását használják ki, jogos társadalmi, környezettudatos átnevelés eszközével).
Neves és általam tisztelt ökológusok vizsgálatai alapján ez messze nem ilyen egyértelmû, noha el kell ismerni, óriási károkat intézünk a környezetünknek-élõvilágunknak.

Az emberi tevékenység (a nukleáris rettenet alkalmazása nélkül...) éghajlatra gyakorolt összhatása szerintem messze nincs egy kategóriában az eddigi tömeges kihalásokért felelõs extraterresztikus és vulkáni tevékenység okozta éghajlati kataklizmáknak.

Rég volt ilyen általános érvényû eszmecsere eme fórumon, he-he!

Ezt a kérdést azért nem szabad ilyen sommásan elintézni. Az élõvilág évszázmilliók óta tartó fejlõdéstörténete nem volt folyamatos, több óriási törést (kihalási eseményt) is ismerünk belõle. Ezek a kihalások olykor az addig élõ fajok 70-90 százalékát tüntették el szinte pillanatok alatt. A nagy kihalásokat mindig valamilyen, a "szokásos" folyamatos változáshoz képest nagyon hirtelen történõ környezetváltozás idézte elõ: pl. meteoritbecsapódás, rendkívül erõs vulkáni tevékenység, ill. az általuk kiváltott események láncolata (amiben kulcsszerepe volt az éghajlat megváltozásának).

A fajok eltûnésének ma megfigyelhetõ üteme alapján a tudományban egyre többen gondolják úgy, hogy az elmúlt 540 millió év "öt nagy" kihalási eseménye után ma éppen a hatodikat éljük, és ezt mi magunk idéztünk elõ. Igaz, ezért egyelõre nem az éghajlat, hanem a "klasszikus" környezetrombolás (erdõirtás, élõhelyek átformálása, mérgezõ anyagok kibocsátása, stb.) a felelõs. Ám a klímamodellek pesszimistább forgatókönyvei bizony olyan ütemû éghajlatváltozással számolnak, ami összemérhetõ a földtörténet nagy "töréspontjaival", és komoly lökést adhat napjaink kihalási hullámának.

"Klímaváltozás volt, klímaváltozás van, és mindig is lesz klímaváltozás". A gond itt csak az, hogy az élõvilágnak a távolabbi múltban jóval több idõ állt rendelkezésre alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, mint amennyi idõ most állna rendelkezésére a drasztikusnak tûnõ változásokhoz.