Globális jelenségek

Ez természetesen így van, kizárólag a nyári hónapokra gondoltam.

Egy részlet elkerülhette a figyelmedet:

"(...)a jég visszahúzódása további melegedést idéz elõ a felszín fényvisszaverõ-képességének csökkenése révén. Azonban ahogy itt ezt már többen kifejtették, ez a hatás a sarki nyár végét jellemzõ alacsony napállás mellett jelentéktelen lehet."

Ez bizony logikusan hangzik, és meglepõ, hogy (bár az ember azt gondolná, viszonylag egyszerûen megbecsülhetõ a két tényezõ szerepe) a szakirodalomban sem igazán látok egyezséget a kérdésben.

Egy érdekes írás ennek kapcsán: Link - eszerint az alacsonyabb földrajzi szélesség (és több mellékkörülmény) miatt igazán csak az Antarktisz körüli tengerjég tudja kifejteni az albedón alapuló hûtõ hatást.

Korrekt és kimerítõ elemzés!

Ellenben:
"Gyakorlatilag ugyanannak a jelenségnek lehetünk tanúi, mint amikor a fazékról levesszük a fedelet - a benne lévõ leves sokkal gyorsabban kihûl..."

Az albedó azonban igencsak fontos ellensúlyozó tényezõ!

Köszönöm a kimerítõ választ, sok olyan gondolatot fogalmaztál meg számomra, amely segít abban, hogyan kell megközelíteni a kérdést. A hõszigetelõ hatás pedig újdonság volt a számomra, noha egészen kézenfekvõ, hiszen az eszkimók sem véletlenül építkeznek / építkeztek "jégkockából", illetve a párolgás nyilvánvaló hõveszteséggel jár.

A jégkiterjedést évezredekre visszamenõleg megmondani nem egyszerû feladat, ugyanis a kiterjedést a levegõ hõmérsékletén kívül egy tucat egyéb tényezõ (tengervíz-hõmérséklet, átlagos felhõborítottság, tengeráramlatok, uralkodó szélviszonyok, sótartalom alakulása, stb.) befolyásolják.

Grönlandon és a sarkvidéken sokfelé a 19. század közepén kezdõdtek a rendszeres meteorológiai megfigyelések. Az északi-sarkvidék az elmúlt 100 évben átlagosan mintegy 1-1,5°c-kal melegedett, azonban ez a felmelegedés 1940-ig bezárólag zajlott le, melyet egy erõteljes lehûlés követett, majd az 1990-es évektõl ismételt hõmérséklet-emelkedés. Az átlaghõmérséklet nagyjából az AMO index alakulásával megegyezõ módon változott a mûszeres megfigyelések korában (az AMO pozitív fázisa esetén általánosságban elmondható, hogy alacsony szélességekrõl több hõenergia jut el a sarkvidékre, ez vezet magasabb hõmérsékletekhez):

A grönlandi jégtakaró középhõmérséklete 50.000 évre visszamenõleg: Link A Vikingek kora (középkori meleg periódus) jól kivehetõ az ábrán, a hõmérséklet 1100 körül érte el csúcspontját, a mainál feltehetõleg magasabban tetõzve. Vörös Erik ebben a mainál melegebb éghajlatú korban nevezte el a szigetet "Zöld Földnek". Az évezredeken át tartó holocén klímaoptimum idején Grönland éghajlata viszont 2-3 fokkal melegebb volt, mint napjainkban. Mindez furcsa mód nem vezetett a jégsapka súlyos károsodásához, amit napjainkban oly sokszor hallani.

Úgy tûnik egyetlen alkalommal sem került még itt említésre a Jeges-tengeren található jégtakaró talán legfontosabb szerepe. A médiában nem gyõzik hangsúlyozni, hogy a jég visszahúzódása további melegedést idéz elõ a felszín fényvisszaverõ-képességének csökkenése révén. Azonban ahogy itt ezt már többen kifejtették, ez a hatás a sarki nyár végét jellemzõ alacsony napállás mellett jelentéktelen lehet.

A sarkvidékek sugárzási mérlege igen erõsen negatív, vagyis az ottani hõmérséklet elsõsorban annak függvénye, hogy a globális éghajlati rendszer mekkora mennyiségû hõenergiát képes a trópusokról a sarkvidékek felé szállítani. Mivel az óceánok hõkapacitása sokszorosan felülmúlja a légkörét, ezért a hõtranszportban a tengeráramlatoknak van elsõdleges szerepe. Az Arktisz hõmérséklete tehát leginkább attól függ, mennyi hõenergia éri el a térséget a tengeráramlatok révén.

A jégnek itt egy nagyon érdekes, és mondhatni fantasztikus szerepe biztosítja egyfajta "egyensúlyi állapot" fennmaradását. A tengerjég hõszigetelõ. Amennyiben a jégkiterjedés drasztikusan csökken, a jégmentes területeken megszûnik ez a hõszigetelõ hatás, és a már említett negatív sugárzási mérleg miatt a Föld éghajlati rendszere óriási mennyiségû hõt veszít el. Gyakorlatilag ugyanannak a jelenségnek lehetünk tanúi, mint amikor a fazékról levesszük a fedelet - a benne lévõ leves sokkal gyorsabban kihûl...

Amennyiben a jégkiterjedés növekszik, a hatás ellentétes irányú lesz. Kisebb vízfelület marad szabadon az alacsony napállású nyárvégi idõszakban (valamint a hosszú sarki éjszakában), ami csökkenti a hõveszteséget.

A sarki jég valószínûleg egyfajta termosztátként, nem pedig ketyegõ idõzített bombaként viselkedik mint ahogyan azt sokan látják. Elgondolkodtató, hogy az NSIDC új igazgatója, a "személyes kedvenceim" közé tartozó Mark Serezze 2007 óta gyakorlatilag minden elõrejelzésével melléfogott, bizonyára nem ok nélkül.

Ezt teljesen elfogadom, már csak a szakértelmed okán is, illetve többször is volt róla szó. Csupán marcika félreérthetett valamit, és nem akartam, hogy ennyire téves meglátás díszelegjen itt, mert nincs soha nem látott hó és jégmennyiség, sõt némi esély csak arra van, hogy a 2005-ös évet leelõzve ez az év legyen a 4. legrosszabb. Persze talány, hogy évszázadok-évezredek viszonylatában mit képvisel egy ilyen jégkiterjedés, gondolok én itt akár csak arra a még belátható idõre, amikor a vikingek nemes egyszerûséggel elnevezték az északi félteke jelenlegi hûtõszekrényét "Greenland"-nek. Ezen gondolatmenetbõl kiindulva kérdésem is lenne:
Megbecsülhetõ-e évszázadokra - évezredekre - évmilliókra a jégkiterjedés mértéke és hogyan?

Szövegértés?

A tendencia a lényeg.

No azért az Északi-sarkon nincs soha nem látott jég és hó, inkább csak megtorpant az évek óta tartó súlyos fogyási trend, de mindent összevetve ez a jégkiterjedés nem éppen bizakodásra ad még okot. A Déli sark viszont valóban szépen teljesít, bár az utóbbi években komoly jégtáblák, kvázi szigetek szakadtak ki onnan is.

Na most már tényleg gáz van!
Link